Tovább csökkent Joe Biden amerikai elnök népszerűsége az Egyesült Államokban – derül ki a The Washington Post amerikai napilap és az ABC News amerikai tévécsatorna közösközvélemény-kutatásának vasárnap közzétett eredményeiből.

Biden tevékenységét a megkérdezettek 53 százaléka nem helyesli és mindössze 41 százaléka támogatja. Ez a 12 százalékpontos különbség szinte megegyezik azzal a különbséggel, amellyel a republikánusok felülmúlnák a demokratákat, ha most tartanák a félidős kongresszusi választást. A közvélemény-kutatás adatai szerint ugyanis a regisztrált szavazók 51 százaléka a republikánus, 41 százaléka pedig a demokrata jelöltre szavazna.
A felnőtt lakosság 44 százaléka határozottan elutasítja Biden eddigi munkáját, a republikánus szavazók körében 80, a függetlenek esetében pedig 45 százalék ez az arány.
Biden elfogadottsága az utóbbi hónapokban folyamatosan csökkent. Míg júniusban a megkérdezettek 50 százaléka ítélte meg pozitívan az elnök munkáját, addig szeptemberben – a tragikus afganisztáni kivonulás hatására – már csak 44 százalékra rúgott arányuk. Júniusban a demokrata párti szavazók mindössze 3 százaléka utasította el az amerikai elnököt, mostanra ez a szám több mint ötszörösére, 16 százalékra emelkedett. Jelenleg 10 demokrata szavazó közül 4-en támogatják határozottan Bident, míg júniusban 10-ből 7-en nyilatkoztak így.
A november 7. és 10. között 1001 amerikai felnőtt részvételével elvégzett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak – leginkább az emelkedő árak miatt – pesszimistán ítélik meg a gazdasági helyzetet. 70 százalékuk negatívan értékeli a gazdaságot, közülük 38 százalék mondta azt, hogy kifejezetten „rossz” állapotban van. Az amerikaiak körülbelül fele Bident hibáztatja a gyorsan emelkedő inflációért, és 10-ből több mint 6 megkérdezett azt állítja, hogy az elnöknek nem sikerült sok mindent elérnie 10 hónapos hivatali ideje alatt.
A The Washington Post cikke szerint a Fehér Ház tisztviselői azt mondták: látják a Biden és a demokraták előtt álló kihívásokat, ugyanakkor szerintük a gazdaság és a járvány tekintetében is fokozatosan javulni fognak jövőre a körülmények, és az „általános frusztráció enyhülésével” az elnök támogatottsága is emelkedni fog. A demokraták elismerték: jelentős a veszélye annak, hogy elveszítik szűk többségüket a képviselőházban és a szenátusban a jövő novemberi félidős választásokon, és „a jelenlegi körülmények között a veszteségek jelentősek lehetnek”.