A gazdasági növekedés második negyedéves adatai alapján a magyar gazdaság visszatért a vírusválság előtti pályára – közölte Palkovics László csütörtökön Szegeden.

Az innovációs és technológiai miniszter a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TOP 100 című gazdasági konferencián azt mondta, a tárca tavaly év eleji, 2020-as gazdasági növekedésre vonatkozó 7 százalék körüli előrejelzése teljesülni fog. Az IMF prognózisa szerint az idei GDP-növekedés 7,6 százalék körül alakul, jövőre pedig 5,1 százalék várható.
A magyar munkajövedelmek bizonyultak a leginkább válságállónak. A foglalkoztatási ráta az eddigi legmagasabb szintre emelkedett, részben azért, mert a járvány idején külföldről hazatérők nem mentek vissza, hanem itthon helyezkedtek el, másrészt a vállalkozások is magukra találtak – mondta a politikus.
Palkovics László hangsúlyozta, a válság nem rendezte át a magyar gazdaság high-tech szerkezetét, az a németországi és dániai szinten maradt. A kiemelkedő fejlesztési potenciállal bíró területek között említette a miniszter a hidrogéntechnológiát, az akkumulátorgyártást és a mesterséges intelligencia alkalmazását.
A miniszter úgy fogalmazott, „a következő vállalati invesztíciók Pécs és Szeged irányába mutatnak”. Mint mondta, mindkét városnak kiválóak az adottságai, a határ menti elhelyezkedés mellett kiváló egyetemek működnek a településeken.
A szegedi ELI-ALPS lézeres központ nemzetközi szinten is kiemelkedő, a világ első tíz fizikai kutatóintézete közé tartozik. A központ a Szegedi Tudományegyetem részévé vált, a működtetéshez szükséges évi 10 milliárd forintos forrást a kormány biztosítja – mondta a miniszter.
A központ szomszédságában épülő Szegedi Tudományos Parkban az év végére elkészül a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM) épülete. A parkban járműipari kutatások, illetve a védelmi iparhoz kapcsolódó alap- és a lézerekhez kapcsolódó kutatások is folynak majd – tudatta Palkovics László.
A kormány Csongrádon fegyvermestereket képző szakképzési intézmény kialakításáról is döntött – közölte a politikus.
A régió meghatározó közlekedésfejlesztési projektje a Hódmezővásárhely-Szeged-Szabadka tram-train. A következő hasonló beruházást Debrecen és Nagyvárad között tervezik – mondta.
A rendezvényen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Kőkuti Attila, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke átadták a legjobban teljesítő önkéntes kamarai tagvállalkozásoknak a TOP 100 díjakat. Nagyvállalati kategóriában az elismerést a Pick Szeged Zrt. nyerte el, a középvállalati kategória díjazottja a Naturtex Kft., az export kategóriáé a Givaudan Hungary Kft. lett.
A konferencián bemutatták a kamara, a Délmagyarország napilap és a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével készült Top 100 – Csongrád Megye Gazdasága 2020 című kiadványt. Az ebben közölt adatok alapján 2020-ban Csongrád-Csanád megyében a legnagyobb, 741,695 milliárd forintos nettó árbevételt a hódmezővásárhelyi székhelyű Országos Dohányboltellátó Kft. érte el. A dohány-nagykereskedelmi cég 10 százalékkal növelte árbevételét a megelőző évhez képest. A második helyre a Sole-Mizo Zrt. került 82,194 milliárd forintos nettó árbevétellel, ami 7 százalékkal haladta meg a 2019-es értéket, ahogy a szintén a Bonafarm csoporthoz tartozó – a listán harmadik – Pick Szeged Zrt.-nél, amelynek árbevétele 72,29 milliárd forint volt.