Romániában Hunyad és Déva ortodox püspöke is belehalt csütörtökön a koronavírus-fertőzésbe – közölte az Agerpres hírügynökség.

Az 52 éves Gurie püspök október 8-án került kórházba a járvány következtében, ám állapota folyamatosan romlott, és orvosai nem tudták megmenteni az életét.
Korábban a Digi24 hírtelevízió a román ortodox egyháznak a járványhoz való viszonyulását kifogásolta. A hírtelevízió összeállítást közölt arról, hogy a világ egyházi vezetői miként próbálták meggyőzni a híveiket az oltás szükségességéről, és olyan román ortodox püspökök közszerepléseit is bemutatta, akik arra biztatták híveiket, hogy ne siessenek beoltatni magukat.
Csütörtökön Daniel pátriárka, a román ortodox egyház feje arra szólította fel a híveket, hogy imádkozzanak az egészségükért. Egyben azt is kérte tőlük, hogy tartsák tiszteletben a járvány leküzdésére hozott hatósági intézkedéseket, és hallgassák meg az orvosok útmutatásait.
„Az élet és az egészség Isten ajándéka, ezeket meg kell őrizni, és gonddal, kegyelemmel, bölcsességgel kell ápolni, az egyén, a család és a társadalom javára” – áll a pátriárka üzenetében.
A csütörtök délután közölt hivatalos adatok szerint tovább fokozódott az egészségügyi válság Romániában. Az elmúlt 24 órában 16 110 új fertőzöttet regisztráltak, és 448 beteg hal bele a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe. Az elmúlt hét napban jegyzett új fertőzések száma kilenc százalékkal haladja meg a korábbi hét napban jegyzett fertőzésekét.
Csütörtökön ismét megdőlt a kórházban kezelt koronavírusos betegek számának (19 936), és az intenzív osztályon kezelt betegek számának a rekordja (1815). A hírtévék magyarázata szerint azonban e számok egyre inkább elveszítik jelentőségüket, hiszen sokkal több beteg szorulna kórházi ellátásra és intenzív terápiára, mint ahánynak biztosítani tudják ezeket.