Látogatást tett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára társaságában az Országos Onkológiai Intézetben hétfőn.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz újságírók előtt arról beszélt, hogy reményei szerint a látogatása egy hosszú távú együttműködés kezdetét jelenti. Elismerését fejezte ki az intézet munkáját illetően, úgy vélte, annak működése sok ország számára példaként szolgálhat, és kiemelte az ott végzett tevékenység “hatását a halálozási rátára”.
Emlékeztetett arra, hogy a rák elleni küzdelem a WHO vezető törekvései közé tartozik. Külön hangsúlyozta az intézet szerepét regionális szinten, és hozzátette, hogy meglátása szerint a régión kívüli országok is sokat tanulhatnak az ottani tapasztalatokból.
Horváth Ildikó kiemelte, az Országos Onkológiai Intézet a kezdetektől, a rákellenes program legelső kialakításától kezdődően, 1993-tól lényeges szerepet játszott abban, hogy a WHO iránymutatásai megjelenjenek Magyarországon, illetve a magyar kezdeményezések ráhatással legyenek a WHO munkájára. Ez a mai napon megerősítést nyert, a WHO elismerően nyilatkozott az intézet munkájáról – tette hozzá.
Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy nemzetközi perspektívából is látszik az az erőfeszítés – amelyet az onkológiai intézet vezetésével Magyarországon az onkológusok végeznek -, hogy Magyarországon a daganatos betegségekből következő halálozásokat sikerül csökkenteni, egy stagnáló helyzetet fenntartani, annak ellenére, hogy szerte a világban, így Magyarországon növekszik a daganatos betegek száma.
Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a megbeszélésen elhangzott, hogy a magyar Nemzeti Rákellenes Program és általában a nemzeti egészségügyi programok nagyon fontos mintaként szolgálhatnak a régió és a régión kívüli országoknak is.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn fogadta Budapesten. A felek a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról, a sürgősségi orvosi ellátás megerősítéséről és a jól felkészült, fenntartható és ellenálló helyi képességek fejlesztéséről.