Sinéad O’Connor ír énekes-dalszerző visszavonta hétvégi bejelentését, amely szerint befejezi zenei pályafutását – írta a The Guardian online kiadása.

O’Connor azt mondta, június 5-i közleménye „reflexszerű reakció” volt a brit és az ír médiában a mentális egészségével kapcsolatos folyamatos negatív megszólalásokra.
A zenész Twitter-bejegyzésében rajongóinak kifejtette, hogy „rosszul érezte magát” az interjúk után, amelyeket Rememberings című könyvéről készítettek vele. A memoárkötetben az átélt testi és lelki bántalmazásokról is írt.
„De szeretem a munkámat. Ami a zenélés. Arra születtem, hogy élőben adjak elő” – magyarázta.
Miután visszavonulását bejelentette, megtapasztalta a rajongók és a zenésztársak támogatását, ezért megtartja  2022-ben megjelenő albumának koncertjeit.
„Arról is hazudtam, hogy túlvagyok a csúcson” – tette hozzá.
Az énekesnő június 4-én azt írta, hogy visszavonul a turnézástól és a lemezkészítéstől, ezt a hétvégén számos további tweet követte. A Billboard zenei magazin kérdésére O’Connor szóvivője akkor megerősítette a bejelentést.
Az 54 éves énekesnő karrierje során 10 albumot adott ki, leghíresebb felvétele, a Nothing Compares 2 U 1990-ben vezette a Billboard Hot 100-as sikerlistáját.