Németországban fogtak el egy TOP 50-es körözési listán szereplő magyar férfit, aki tizenegy évig bujkált a hatóság elől – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a férfit korábban felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 11 év fegyházra és 2 év börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Városi Bíróság. Mivel el akarta kerülni a súlyos fegyházbüntetést, 2010 novemberében ismeretlen helyre távozott.
A 33 éves férfi az általa elkövetett bűncselekmények súlyosságára tekintettel került fel a rendőrség TOP 50-es körözési listájára. Elfogása érdekében a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
A férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kezdték meg. A nyomozók felvették a kapcsolatot az ENFAST (célkörözési egységek európai hálózata) rendszerén belül az osztrák és a német hatóságokkal.
Az együttműködés nyomán kiderült, hogy a több mint 11 éve keresett férfi más személyazonosságát felhasználva a németországi Füssen környékén bujkált.
A férfit kedden, összehangolt akcióban fogta el a német, az osztrák és magyar rendőrség a bajor Schwangau városában. Kiadatásáról és hazaszállításáról később döntenek a német hatóságok – áll a közleményben.