Gyopáros Alpár: a kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra

Budapest, 2020. július 21. Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztos sajtótájékoztatót tart a Magyar falu program újabb, második körös pályázati kiírásairól Budapesten 2020. július 20-án. MTI/Illyés Tibor

A kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra, amely továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vidék fejlesztésére – mondta vasárnapi videoüzenetében a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban a vidékfejlesztés zászlóshajójának nevezte a Magyar falu programot.
Hozzátette: a kistelepülések fejlesztésére eddig több mint 600 milliárd forint jutott, és a 2022-es költségvetésben is nagy hangsúlyt kap a vidéki Magyarország megerősítése. A falusi útalap 1500 kilométer út felújítását biztosítja, 70 milliárd forintból újulhatnak meg óvodák, iskolák, kultúrházak, orvosi rendelők, faluházak, bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás, folytatódik a boltok megmentését segítő program, és fokozott támogatásra számíthatnak a legkisebb falusi vállalkozások is – sorolta.
A kormánybiztos közölte, hogy a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) 2022 nyaráig biztosan fennmarad.