Egyelőre a nyitás semmilyen formában nem engedhető meg, de esély van arra, hogy Magyarországon a legtöbb uniós országot megelőzően váljon szabaddá az élet, és szabad nyarunk lehet – mondta a miniszterelnök a közrádióban.
Orbán Viktor szerint reális esély van arra, hogy április 19-én újraindulnak az óvodák, iskolák, középiskolák. Az iskolákról elmondta: az ott dolgozókat be kell oltani az újranyitáshoz. 102 ezer regisztrált iskolai dolgozó van, közülük 20 ezret már beoltottak, mert sor került rájuk. A többieket is be kell oltani, mielőtt megnyitják az intézményeket, erre április 10-éig kerülhet sor, majd 19-én újraindulhatnak az óvodák, iskolák, középiskolák.
A boltok nyitvatartását illetően átállhatnak a négyzetméter alapú szabályozásra, s mivel a boltok előtt így sorok alakulhatnának ki, megfontolják, hogy kitolják a nyitvatartási időt, ezzel együtt pedig a kijárási korlátozás kezdetét is. A részletszabályokról az operatív törzs tárgyal.
A miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy amíg a 65 év feletti regisztráltakat be nem oltják, semmilyen újraindításról ne lehessen beszélni. E csoport 71 százalékát már beoltották, és jól haladnak. A kormányfő értékelése alapján a harmadik hullámban a brit koronavírus-mutáns meghatározóvá vált, s háromszor több embert képes megfertőzni, mint az alapvírus. Arra kérte a fiatalokat, hogy tartsák be a szabályokat, nemcsak a szüleik és nagyszüleik, hanem maguk miatt is. Avárandósokat szabad oltani Pfizer- vagy Moderna-vakcinával, ezért azt kérte, hogy regisztráljanak ők is.
Orbán Viktor szerint rossz döntés volt, hogy a vakcinák beszerzését a nyugati gyógyszergyárakból az uniós miniszterelnökök átengedték Brüsszelnek. Brüsszel inkább a beszerzési árra összpontosított, pedig az az élethez képest másodlagos. Magyarország képes lenne többet oltani, de nincs elég vakcina. A csütörtöki EU-csúcson az volt látható, hogy amelyik ország nem intézkedett időben, hogy keleti vakcinája is legyen, és csak a Brüsszel által rendelt oltóanyagra támaszkodik, „nagyon mögöttünk van”.
Magyarországon 400 ezer vakcina van, amellyel oltanak, 1,8 millió embert oltottak már be, 594 ezren pedig már a második adagot is megkapták. 250 ezer orosz vakcina van a raktárakban, továbbá 517 ezer adag oltóanyag már a második oltásra van eltéve – mondta.