Koronavírus – Fidesz: emberéleteket is hajlandó veszélybe sodorni a baloldal

A baloldal még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni a hatalomért – közölte a Fidesz szombaton az MTI-vel Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára reagálva.

Az MSZP képviselője úgy fogalmazott, hogy a járványkezelés össznemzeti ügy, ezért az ellenzéki polgármesterek segítik az oltás megszervezését, a kormány viszont támadja őket.
A Fidesz szerint nagyon álszent, amit a baloldal művel. Azt állítják magukról, hogy nem oltásellenesek, pedig kezdettől fogva bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben, akadályozni akarták az engedélyeztetésüket, oltóanyagok betiltását kezdeményezték. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldalnak köszönhetően baloldali háziorvosok nem hajlandók oltani, visszaküldik a vakcinákat, kockáztatva ezzel a magyar emberek életét – tették hozzá.
Szégyen, hogy a baloldal a hatalom megszerzése érdekében a Parlamentben és az önkormányzatokban is arra játszik, hogy elhúzódjon a járvány, lassabban haladjon az oltás, több legyen a beteg és több legyen a halott – olvasható a Fidesz közleményében.