Eddig ismeretlen baktériumokat fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
Négy baktériumfajt találtak a fedélzeten, közülük három eddig ismeretlen faj. A szakértők szerint nem az űrből származnak, de kérdés, hogyan jutottak az űrállomásra és hogyan maradtak életben.
Korábbi tanulmányok már igazolták, hogy bizonyos ellenálló baktériumok képesek túlélni az űrviszonyokat. Ilyen a Deinococcus, mely három évet élt túl az ISS felszínén. A Guinness Rekordok Könyve a világ legkeményebb baktériumaként tartja számon – írja a The Guardian online kiadása.
Ezt a baktériumot szándékosan helyezték el a felszínen, hogy bizonyítsák az úgynevezett pánspermia elméletet, miszerint az egyszerű életformák, egyes baktériumok képesek eljutni egyik bolygóról a másikra és túlélik a világűr szélsőséges körülményeit.
Egy másik vizsgálat során baktériumok és gombák különböző, az emberi testtel kapcsolatba került populációit azonosították az ISS-en belül, ahol bár valamennyire védettebbek, mégis ki vannak téve az alacsonyabb gravitáció, az újrakeringetett levegő és a magasabb szén-dioxid-szint hatásainak.
Az új baktériumokat az ISS-en belül különböző helyszíneken azonosították. Az egyiket egy étkezőasztalon, egy másikat az alacsony gravitáció tanulmányozására használt kutatási terület felső paneljén, a harmadikat a Kupola obszervatóriumban találták. A negyedik, már ismert fajt egy régi légtisztító szűrőn találták, mely már visszakerült a Földre.
Mind a négy pálcika alakú faj a metilobaktériumok családjába tartozik. Ezek többnyire a talajban és édesvízben találhatók meg, segítik a növények növekedését és patogének elleni védekezését.
Nagy valószínűséggel a Földről kerültek az ISS-re: vagy a kezdetek óta ott voltak és életben maradtak a fedélzeten, vagy új asztronautákkal, rakományokkal érkeztek később.
Fontos megismerni azokat a baktériumokat, melyek képesek szaporodni és túlélni a különleges környezetben, mivel hatással lehetnek a legénység egészségére, az űrállomás szerkezetére, vagy meg is fertőzhetik a bolygókat és csillagászati objektumokat, melyekre eljutnak.
A baktériumok elemzésének eredményeit a Frontiers in Microbiology című tudományos lapban mutatták be.
A Methylorubrum rhodesianum nevű baktérium volt a négy közül az, melyet már korábban is ismert a tudomány. A másik hármat még sohasem azonosították, de a genetikai és taxonómiai elemzésük alapján valószínűsíthető, hogy rokonai a Methylobacterium indicumnak, mely gyakran rizsszemeken fedezhető fel.
A szakértők szerint ez a baktérium „biotechnológiailag hasznos genetikai anyagokkal” szolgálhat növények űrbéli termesztéséhez. A szélsőséges körülmények közötti, minimálisak források mellett történő növénytermesztéshez alapvető fontosságú a növény stresszes körülmények közötti fejlődését támogató új mikrobák izolálása.
A kutatásban részt vevő Christine Moissl-Eichinger, a Grazi Orvosi Egyetem mikrobiológusa szerint azonban az, hogy ezeket a baktériumokat korábban még nem azonosították, nem jelenti azt szükségszerűen, hogy fontosak. „Minden kanálnyi földben vagy talajmintában több száz azonosítatlan mikrobafaj lehet. Biztos vagyok benne, hogy még mindig van több száz vagy akár ezer kevésbé vagy egyáltalán nem ismert mikroorganizmus az ISS fedélzetén” – mondta a tudós.