Oltják a rendvédelmi dolgozókat és a katonákat.
A Magyar Honvédség öt oltóbusszal vesz részt a koronavírus-járvány megfékezésében. Egy oltóbusszal egy nap alatt százötven embert lehet beoltani. Elsőnek határra induló katonákat oltanak, a cél az kellő mértékű átoltottság elérése a védekezésben részt vevők körében.
Oltással állítható meg a koronavírus-járvány, az átoltottság jelentheti a megoldást, a Magyar Honvédség oltóbuszokkal vesz részt ebben a programban – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Németh Szilárd Szolnokon. Az oltóbuszok egyik legnagyobb előnye, hogy olyan helyen is el tudja végezni feladatát, ahol nem tud közvetlenül áramforráshoz csatlakozni, hiszen egy áramtermelő aggregátor segíti az energiaellátását. A fertőtlenítést a teljes buszon automata, úgynevezett permetbefúvásos rendszerrel végzik.
A védekezés stabilitása érdekében megkezdődik a rendvédelmi dolgozók és katonák oltása is Magyarországon Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentése szerint. Arra is kitért, hogy e hét csütörtöktől vasárnapig oltják azokat azokat a hatvan év alatti krónikus betegeket, akiknek a hétvégén elmaradt az oltásuk. A Nemzeti Népegészségügyi Központ ismét üzenetben értesíti majd őket, és a kijelölt oltópontokon felvehetik az oltást.