A magyar jogszabályok biztosítják a sajtó szabadságát, a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba – írta a holland pénzügyminiszternek Varga Mihály.

A tárcavezető csütörtökön a közösségi oldalán osztotta meg azt a levelet, amelyben sajnálatát fejezte ki Wopke Hoekstra nyilatkozata miatt. A holland pénzügyminiszter a De Volkskrant című napilapban azt állította, hogy Magyarországon korlátozzák a sajtó szabadságát.     Varga Mihály szerint a belföldi médiumok piaci alapon működnek, és a mindennapok gyakorlata is igazolja, hogy a nyilvános vitákban valódi sokszínűség van. Hozzátette, hogy a kormánykritikus médiumok piaci részesedése minden objektív mérés szerint meghaladja az 50 százalékot. A legolvasottabb hírportálok, a legtöbb embert elérő sajtóorgánumok többsége erősen bírálja a kormányt, a legnézettebb tévéadó a legkritikusabbak közé tartozik – fogalmazott.     A pénzügyminiszter a magyar médiahelyzetet áttekintését javasolta, bízva abban, hogy holland kollégája ezután csak hiteles forrásokból fog tájékozódni. A magyar kormány tisztában van azzal, hogy rendszeresen jelennek meg valótlan állítások a sajtószabadság helyzetéről, márpedig a félreértéseket csak a tények oszlathatják el. Mindez kívánatos lenne a mostani helyzetben, hiszen az uniós tagállamok előtt álló kihívásokat csak együttműködve, tényeken alapuló véleményalkotással lehet megoldani – olvasható Varga Mihály levelében.