Az Európai Unió migrációs politikájának megváltoztatását sürgette a Liga jobboldali olasz párt vezetője, aki pénteken egy migránscsoport feltartóztatása miatt áll ismét bíróság elé Szicílián.
A Gregoretti-ügyben zajló eljárást a cataniai Bicocca börtön bunkertermében tartják. A szicíliai város utcáin rögtönzött csütörtöki sajtónyilatkozatban Salvini megismételte, hogy akár tizenöt év börtönt kockáztat azért, „mert megvédte Olaszország határait, biztonságát, méltóságát”. A politikus, akinek pártja az új olasz kabinet megalakulásával ismét kormányon van, hozzátette, az újabb tárgyaláson is „mosollyal, emelt fővel” készül megjelenni.
Az október 3-án kezdődött előzetes bírósági eljárás amiatt indult, hogy a Gregoretti olasz hadihajó 2019 nyarán feltartóztatta migránsok egy csoportját. Akkori belügyminiszterként Matteo Salvini öt napig, addig nem engedélyezte a bevándorlók partraszállását, amíg a Giuseppe Conte vezette kormány meg nem egyeztetett szétosztásukról az európai uniós tagállamokkal. Matteo Salvinivel szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása, valamint nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de vádemelést az illetékes ügyészség nem kezdeményezett. Salvini bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civil szervezetek szorgalmazzák.
A bíróság ez idáig meghallgatta az akkori infrastrukturális és közlekedési minisztert és a védelmi minisztert, Danilo Toninellit és Elisabetta Trentát. A volt miniszterelnök Giuseppe Contét január 28-án a római kormánypalotában hallgatták meg, és Conte hangsúlyozta, hogy a migránsok feltartóztatását érintő döntéseket kormányszinten hozták meg.
A pénteki bírósági ülésen az akkori és jelenlegi külügyminiszter Luigi Di Maio, a belügyminiszter Luciana Lamorgese és Maurizio Massari olasz uniós nagykövet meghallgatása következik. Várhatóan ez lesz az előzetes bírósági eljárás utolsó ülése, amely után Nunzio Sarpietro bírónak döntenie kell a Matteo Salvinivel szembeni esetleges vádemelés megalapozottságáról.
Elemzők rámutattak, hogy a mostani bírósági ülés különbözik az előzőktől, hiszen a Matteo Salvini vezette Liga a napokban ismét kormányzati pozícióba került. Luigi Di Maio 2019 nyarán Matteo Salvini kormányszövetségese volt, és ismét az lett a Mario Draghi vezette új kormányban.
Salvini megjegyezte, reméli, hogy Di Maio és Lamorgese emlékeznek, mi történt 2019 nyarán a Gregorettivel. Arra utalt, hogy Danilo Toninelli a bíró kérdéseire azzal válaszolt, hogy nem emlékszik a történtekre.
Sajtókommentárok szerint a közgazdász Draghi kormányába belépve Matteo Salvini ismét főszerephez jutott, és ezt politikailag ki is akarja használni pártja további erősítésére. A Liga számára elsődlegesnek számító migrációs politikában, úgy tűnik, hogy még a belügyi tárca élén maradt Luciana Lamorgese sem képvisel akadályt.
Matteo Salvini üdvözölte Mario Draghi kormányprogramját, mely „legális és biztonságos” bevándorlást sürgetett az Európai Unió fellépésével, többek között a tartózkodásra nem jogosult bevándorlók kitoloncolásában. Vélemények szerint a Liga az államtitkárok következő napokban várható kinevezésével igyekszik erősíteni majd állásait a különböző tárcákban. Az államtitkárokat ugyanis – a miniszterekkel ellentétben – nem Mario Draghi, hanem a pártok állíthatják.
Matteo Salvini bejelentette, hogy a Liga parlamenti frakciói további tagokkal bővülnek az Öt Csillag Mozgalomból (M5S) és más pártokból csatlakozókkal. Így a Liga és a jobboldali Hajrá Olaszország (FI) parlamenti ereje meghaladja az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) közös létszámát.