Az elmúlt néhány évhez hasonlóan tavaly is az Apple volt az első számú chipvásárló a világon, piaci részesedése 11,9 százalékot tett ki, a cég 53,61 milliárd dollárt költött félvezetők vásárlására, 24 százalékkal többet a 2019. évinél – áll a Gartner amerikai informatikai piackutató honlapján.

A tíz legnagyobb chipvásárló listájának az összetétele és a sorrendje nem változott 2019-hez képest. A tízek piaci részesedése azonban a 2019. évi 40,9 százalékról tavaly 42 százalékra emelkedett.
A legnagyobb vásárlók listájának a második helyén a Samsung állt, 20,4 százalékkal, 36,41 milliárd dollárra növelte chipvásárlását, piaci részesedése 8,1 százalék volt. A Samsung 2016-2018 között listavezető volt.
A képzeletbeli dobogó harmadik helyén maradt a Huawei, piaci részesedése 4,2 százalék volt annak ellenére, hogy a cég ellen életbe léptetett amerikai szankciók megnehezítették a chipvásárlást. A Huawei chipvásárlásai 23,5 százalékkal, 19,08 milliárd dollárra estek tavaly.
A negyedik a listán a Lenovo, amely 10,6 százalékkal többet, 18,55 milliárd dollárt költött chipvásárlásra, piaci részesedése pedig 4,1 százalék volt.
Továbbra is ötödik a Dell Technologies 3,7 százalékos piaci részesedéssel, és 16,58 milliárd dolláros vásárlással, ami 6,4 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.
További sorrend: hatodik a BBK Electronics 13,39 milliárd dolláros vásárlással és 3 százalékos piaci részesedéssel, majd a hetedik a HP Inc (10,99 milliárd dollár, 2,4 százalék), a nyolcadik a Xiaomi 8,79 milliárd dollár, 2 százalék), a kilencedik a Hon Hai Precision Industry (5,73 milliárd dollár, 1,3 százalék) és a tizedik a Hewlett Packard Enterprise (5,57 milliárd dollár, 1,2 százalék).
Tavaly összesen 449,83 milliárd dollár értékben vásároltak chipeket globálisan, ez 7,3 százalékkal több a 2019. évinél.