Nem voltak nagyobb csoportosulások szilveszterkor a közterületeken – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes köszönetet mondott a lakosságnak a védelmi intézkedések szilveszteri betartásáért.
Közölte: a hétvégén a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 2274 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Közülük 2233-an a kijárási tilalmat, 11-en a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó rendelkezést, 30-an pedig a közterületi magatartási szabályokat szegték meg.
Az alezredes tájékoztatása szerint a hosszú hétvégén 636 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt, így már 17 525-re emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt elrendelt intézkedések száma.
Kiss Róbert elmondta: 575-en az önkormányzati rendeletek ellenére sem viselték a maszkot közterületen, 21 emberrel szemben azért intézkedtek, mert buszon, villamoson, megállóban nem volt rajtuk maszk, 40-en pedig bevásárlóközpontban nem viselték a védőeszközt.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 685 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 189 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 496 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.
A hosszú hétvégén 5 üzlet ideiglenes bezárásáról döntött a rendőrség, ezzel már 110-re nőtt azoknak az üzleteknek, szolgáltatóknak a száma, amelyeknél a rendőrség a védelmi szabályok be nem tartása miatt ilyen korlátozó intézkedést rendelt el.
Szilveszterkor egy belvárosi étteremben tartottak a tiltás ellenére magánrendezvényt, emiatt a szabálysértőket szankcionálták, az üzletet pedig 60 napra bezáratták. Ugyancsak ideiglenes bezárattak egy VII. kerületi szórakozóhelyet, ahol ugyancsak magánrendezvényt tartottak. Egy V. kerületi élelmiszerboltban és egy VII. kerületi kávézóban a korlátozott nyitvatartási szabályokat nem tartották be, ezeket is ideiglenesen bezáratta rendőrség.
A hosszú hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 104 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 9115-ször intézkedtek.
Az elmúlt négy napon 35 011 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Az elmúlt négy napon 8212 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 18 794-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2142-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.
Kiss Róbert arra hívta fel a figyelmet, hogy januártól Ausztria fokozottabb határforgalom-ellenőrzést vezetett be, így Magyarországon, a Hegyeshalom autópályaátkelőnél kisebb határvárakozási idővel kell számolni.
A járvánnyal összefüggésben március óta 508 bűncselekmény miatt indult eljárás, eddig 99 gyanúsítottat hallgattak ki – mondta el az alezredes.