A parkok, zöldterületek kivételével több vidéki nagyváros teljes területére kötelezővé tették a maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt, így döntött a polgármester Sopronban, Kecskeméten és Szegeden is. Székesfehérváron főként a történelmi belvárosra érvényes a rendelkezés. A főváros vezetése még egyeztet a kerületekkel.

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, szerdától hatályos kormányrendelet szerint a 10 ezer főnél nagyobb település egyes közterületein kötelező a maszkviselés, a területek kijelölése a polgármester feladata. (Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületen a maszkviselés továbbra sem kötelező.)
Sopron polgármestere, Farkas Ciprián a közösségi oldalán jelentette be, hogy szerda déltől a város egész területén kötelező maszkot viselni. Bejegyzése szerint ez alól csak a zöldterületek – különösen a parkok, a Soproni Parkerdő, az erdők, a játszóterek, a szabadtéri edzőparkok és a kutyafuttató – kivételek.
Kecskeméten csütörtöktől lesz kötelező lesz a maszk viselése valamennyi közterületen és nyilvános helyen – írta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a közösségi oldalán.
Székesfehérváron szerda éjféltől kötelező maszkot viselni a történelmi belvárosban, valamennyi közterületi, valamint nyilvánosan elérhető parkolóban, a buszmegállókban, az autóbusz- és vasútállomások egész területén, a játszótereken a gyermeket kísérő felnőttek számára, valamint a kutyafuttatókban a gazdák számára. Cser-Palkovics András polgármester tájékoztatása szerint a város sportparkjai, sportolásra alkalmas területei nyitva vannak, de csak egyéni sportolásra használhatók.
Szegeden Botka László polgármester döntése alapján szerdától a város teljes belterületén kötelező a maszk viselése – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Tatabányán nem rendelték el a város teljes területére a kötelező maszkviselést, azt csak a piacokon, a termelői piacokon és a tömegközlekedési eszközökre várakozás közben kell hordani.
A fővárosban még nem született döntés. Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán azt írta: abszurd, hogy Budapesten ezt a felelősséget a 23 kerületi polgármesterre terhelték, mert így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni. „Mi mégis megpróbáljuk – egyeztetünk a kerületekkel, hogy a védekezés hatékonyságát közös szabályozással erősítsük” – tette hozzá.