A kormánypártok méltatlannak tartják Korózs Lajos szocialista politikust arra, hogy az operatív törzs beszámolóját tárgyaló népjóléti bizottságot vezesse – mondta a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében hétfőn Budapesten.
Nacsa Lőrinc sajtótájékoztatóján felidézte: a napokban Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke kezdeményezte az operatív törzs képviselőinek újabb meghallgatását a testület előtt.
Jelezte, a meghallgatást támogatni tudják a kormánypártok, hiszen a járvány kellős közepén is tartottak ilyet, „van miről beszélni”. Az első hullám alatt több alkalommal is a kormánypártok kezdeményezték a meghallgatást – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: az operatív törzs képviseletében Lakatos Tibor ezredes és Müller Cecília országos tisztifőorvos a rengeteg munka ellenére eddig is készséggel állt a parlamenti bizottság rendelkezésére és hosszú órákon át válaszolt a baloldali képviselők gyakran provokatív kérdéseire, reagált egyértelműen politikai támadásaira.
„A meghívást tehát támogatjuk, ugyanakkor határozottan az az álláspontunk, hogy Korózs Lajos méltatlan arra, hogy a járvány elleni védekezésről meghallgatást vezessen” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.
A kormánypárti politikus emlékeztetett: Korózs Lajostól a járvány alatt annyi tellett, hogy „kamuvideót rendelt és gyártott”, amellyel le akarta járatni a védekezésben részt vevő mentőket, egészségügyi dolgozókat. Annak ellenére, hogy „az álmentőssel forgatott kamuvideója” csúnyán megbukott, azóta sem kért bocsánatot – jegyezte meg.
Az nem megy, hogy a baloldal kamuvideózik, akadályozza és támadja a védekezést és a védekezésben résztvevőket, miközben a járványügyi hatóság, az országos tisztifőorvos, a rendőrség, az egészségügy és a többi szerv január óta megállás nélkül dolgozik azért, hogy a lehető legtöbb életet megmentsék és az ország működni tudjon – jelentette ki a KDNP-s politikus, megismételve: Korózs Lajos méltatlan arra, hogy ő vezesse az operatív törzs beszámolóját tárgyaló népjóléti bizottságot.
Nacsa Lőrinc kérdésre arról, hogy a baloldali pártok hétfőn nem szavazták meg a hatósági házi karantén megsértése miatti bírságolás szigorítását, azt mondta: fontosnak tartják ezeket a szigorításokat, amelyek az emberek egészségének megőrzését szolgálják és a hatóságok dolgát is egyszerűsítik. A baloldal ott folytatja, ahol tavasszal abbahagyta, először kivonták magukat a nemzeti egységből, a járvány elleni védekezésből, majd elkezdték azt hátráltatni. Támadták személyükben, hitükben, munkájukban az egészségügyi védekezésben részt vevő szakembereket, egészségügyi dolgozókat, járványügyi hatóságokat. Kamuvideókkal, kamuhírekkel próbálták akadályozni a védekezést, nem lehet rájuk számítani – mondta. Most is a hatóságok munkájának egyszerűsítésére és a járványügyi szabályok szigorítására mondtak nemet – fűzte hozzá.
Arról, hogy Varju László DK-s képviselő azt mondta, 2006-ban demokrácia volt és lehetett tüntetni, most pedig nem, úgy reagált: egészen „más filmet néz” a Demokratikus Koalíció és a teljes baloldal. Már ott tartanak, hogy egyenesen a demokrácia ünnepének állítják be a 2006-os véres eseményeket. Kitért arra, a Jobbik odáig ment, hogy október 23-án Gyurcsány Ferenccel közös videót posztolt ki a Facebook-oldalára. Felidézte, hogy amikor 2006-ban részt vett a megmozdulásokon, látott olyan jobbikosokat, akik most országgyűlési képviselők, s akkor egy elnyomó, Magyarország szuverenitását kiárusító és az emberek közé lövető, kardlapoztató hatalom ellen álltak ki. Most ugyanezeket az embereket segítenék vissza a hatalomba – tette hozzá.
Kijelentette: Gyurcsány Ferenc, aki az ellenzék vezére, szeretné meghamisítani a történelmet, és ehhez jól bevált csatlósai, mint Varju László, örömmel segédkeznek. Magyarországon ma demokrácia van, a jogszabályi keretek betartásával lehet tüntetni; 2006-ban éppen azok sértették meg a törvényt, akiknek be kellett volna tartatniuk – közölte Nacsa Lőrinc.