Lengyelország és Magyarország a végsőkig el fog menni annak érdekében, hogy egyiküket se zsarolhassák az uniós források felhasználása során – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban, miután tárgyalt Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel.

A találkozón megerősítették azt az álláspontjukat, hogy az uniós források mindkét országnak járnak, mivel a lengyelek és a magyarok is hozzájárulnak az Európai Unió gazdasági teljesítményéhez, s ezáltal az uniós források közös forrásokat jelentenek – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Varsót és Budapestet zsarolással megpróbálják rávenni arra, hogy akár migrációs politikájukat, akár más politikájukat megváltoztassák.
Közölte, Rauval abban is megegyeztek, hogy a két ország elutasítja az Európai Bizottság új menekültügyi paktumát, amely a tárcavezető szerint ugyanazt az elvet képviseli, mint amit a bizottság az elmúlt öt esztendőben képviselt, és „ugyanazokat a hibákat ismétli meg, amelyek miatt az EU-nak az elmúlt években sok veszéllyel kellett szembenéznie”.
A javasolt paktum „ugyanúgy előírná az új letelepedési kvótát, csak egy erőltetett nyelvtani kísérletet hajt végre annak érdekében, hogy másnak nevezze” – fogalmazott a külügyminiszter, hozzátéve: hiába hívják a kvótát „szponzorált visszatérítésnek”, az ugyanúgy kötelező letelepítési kvótát jelent.
A fehéroroszországi helyzetet illetően a két miniszter megállapodott: Magyarország segítséget nyújt Lengyelországnak, miután több, Fehéroroszországban akkreditált lengyel diplomatának, köztük a nagykövetnek is távoznia kellett. A miniszterek közötti megállapodás értelmében mindaddig, amíg a lengyelek nem tudják helyreállítani minszki képviseletüket, Magyarország látja el vízumképviseletüket, vízumokat ad ki Lengyelország nevében is.
Szijjártó és Rau megállapodtak a keresztényeket támogató politika folytatásában is. „Az elkövetkezendő egy-két hónapban lebonyolítjuk azokat az eljárásokat, amelyek nyomán az esztendő végén a Jordániában működő keresztény kórházaknak egészségügyi felszerelést szállítunk annak érdekében, hogy a Szíriából származó betegeket el tudják látni” – jelentette be Szijjártó Péter.
Közölte továbbá: a nap folyamán Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszterrel aláírják a Budapest és Varsó között tervezett gyorsvasútról „azt a koncepcionális dokumentumot, amelyet majd benyújtanak az uniós támogatás megszerzése érdekében”.
Szijjártó Péter megerősítette: a gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmánya magyar részről a jövő év elejére elkészül. „A köztes dokumentumokból világosan látszik, hogy egy 300 kilométeres óránkénti sebességű vasút építése megtérülő lenne a térség számára, biztosítaná egyrészt az észak-déli összeköttetést, valamint kapcsolódást a nyugat-európai gyorsvasúti rendszerhez is” – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter egynapos lengyelországi útja során, csütörtök délelőtt Magyarország főkonzulátusát is megnyitotta a balti-tengeri kikötővárosban, Gdanskban.