Szeptemberben sem talált magára a svájci óragyártó ágazat, miután a koronavírus-járvány hatására zuhant a kereslet és különösen a második negyedév egy jelentős részében ideiglenesen szünetelt a gyártás, a kiszállítás és az értékesítés.
A svájci óraipari szövetség (FHS) honlapján szereplő adatok szerint szeptemberben a teljes óraexport értéke éves összevetésben 12 százalékkal, 1,6 milliárd frankra csökkent. Ezen belül a karórák kiviteléből származó bevétel 11,4 százalékkal, 1,522 milliárd frankra esett.
Az idei első kilenc hónapban az óragyártó ágazat bevétele 11,4 milliárd frank volt, 28,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
Szeptemberben a legnagyobb visszaesés az eladott karórák darabszáma esetében a 500 frank alattiaknál volt, 30,5 százalék tavaly szeptemberrel összevetve. Ebben a kategóriában a bevételcsökkenés 23,9 százalékot tett ki.
A 500 és 3 ezer frank közötti közepes árkategóriájú karórák esetében az eladásszám 3 százalékkal csökkent, az értékesített órákból származó bevétel ugyanakkor 2,7 százalékkal nőtt.
A 3 ezer frank feletti órák esetében az eladott darabszám 25,2 százalékkal esett, az ebbe a kategóriába tartozó órák eladásából származó bevétel pedig 11,4 százalékkal mérséklődött éves összevetésben.
Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan szeptemberben is Kína volt a svájci órák legfontosabb felvevő piaca 18,1 százalékos piaci részesedéssel, az ide irányuló órakivitel értéke 78,7 százalékkal, 289,7 millió frankra emelkedett.
A svájci órák második legnagyobb piaca szeptemberben az Egyesült Államok volt, 11,5 százalékos részesedéssel, a svájci export 13,8 százalékkal, 185,1 millió frankra zuhant.
A harmadik legfontosabb piac 10,3 százalékos részesedéssel Hongkong volt, ahová a múlt hónapban exportált svájci órák értéke 165,7 millió frank volt, 15,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
A negyedik legnagyobb, 6,7 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Japánban a svájci órák eladása 26,8 százalékkal, 107,6 millió frankra zsugorodott.
Az 5,1 százalékos piaci részesedésű Szingapúrban az értékesítés 24,7 százalékkal, 82,4 millió frankra süllyedt.
Szeptemberben ebbe a hat országba irányult a svájci óraexport 58,6 százaléka, az eladásból származó együttes bevétel 1,3 százalékkal, 940,7 millió frankra csökkent.
Svájc tavaly 21 milliárd 681 millió frank értékben exportált órákat, 2,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.