A világon hetedikként szerezte meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a nukleáristechnológia-menedzsment képzéshez a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) tanúsítványát.

Az egyetem az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Aszódi Attilát, az intézmény Nukleáris Technikai Intézetének (NTI) tanárát idézve azt írta, hogy a szeptemberben indult, négyféléves képzést a NAÜ ajánlása alapján dolgozták ki 2019-2020-ban. A program célja, hogy olyan szakembereket képezzen ki, akik a nukleáris iparban szeretnének elhelyezkedni, illetve a már ott dolgozó szakemberek elmélyíthessék technológiai, vezetői ismereteiket, képességeiket.
A műszaki, atomenergetikai tárgyakat az NTI tanárai, a menedzser tárgyakat pedig a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar tanárai oktatják, a programba emellett tapasztalt ipari szakemberek is bekapcsolódnak – mondta.
Az első nukleáristechnológia-menedzsment képzésére tizenhat hallgató iratkozott be szeptemberben – ismertette Aszódi Attila.