A koronavírussal fertőzött édesanyák ritkán adják át a vírust a csecsemőjüknek az alapvető fertőzésmegelőzési gyakorlatok betartása mellett – derült ki a témában készített eddigi legrészletesebb adatokkal szolgáló tanulmányból.

A New York-i Presbiteriánus Kórház kutatói 101 olyan gyermek egészségi állapotát követték nyomon, akik koronavírusos édesanyától születtek március 13. és április 24. között két New York-i kórházban – olvasható a Science Daily című tudományos hírportálon.
A koronavírusos édesanyák magánszobákba kerültek. Az újszülöttek az anyjuk ágyától csaknem két méterre elhelyezett, biztonsági bölcsőben pihentek. Szoptatás közben az anyák maszkot viseltek és előzőleg a kezüket, valamint a mellüket is szappannal és vízzel megtisztították.
„A pandémia alatt is ugyanúgy csináltuk a dolgokat, ahogy előtte, hogy segítsük az édesanya és a gyermek közötti kötődés kialakulását és az egészséges csecsemők fejlődését, miközben bevezettünk néhány plusz intézkedést a vírusnak való kitettség minimalizálására” – mondta Cynthia Gyamfi-Bannerman, a tanulmány egyik szerzője.
Mindössze két újszülöttnél mutatták ki a SARS-CoV-2 jelenlétét, ám egyikőjüknél sem volt klinikai jele a betegségnek. A kutatók nem tudták megállapítani, hogy a két csecsemő hogyan fertőződött meg.
Az orvosok két héten át megfigyelték az újszülöttek csaknem felét, köztük a két fertőzöttet és minden gyermek jó egészségi állapotban volt.
Számos gyermekgyógyászati és egészségügyi szervezet adott ki ideiglenes irányelvet a koronavírusos kismamákra vonatkozóan, egyebek között azt javasolva, hogy az anyát és az újszülöttet válasszák szét a kórházi tartózkodás alatt, az anyák ne szoptassák közvetlenül a gyermeküket és az újszülötteket a lehető leghamarabb fürdessék meg.
A tanulmányt vezető Dani Dumitriu szerint azonban ezek az ajánlások az anya és gyermek közötti SARS-CoV-2 transzmissziós rátákra vonatkozó adatok hiányában születtek.
„Az ajánlások egy része ellentmond annak, amit a korai szoptatás és a bőr-bőr kontaktus fejlődésre gyakorolt jótékony hatásairól tudunk. A tanulmányunk azt mutatja, hogy ezek az intézkedések nem feltétlenül szükségesek a koronavírusos anyától született egészséges csecsemők esetében” – mutatott rá a szakember.
A legtöbb vizsgálat nem mutatta ki a SARS-CoV-2-t az anyatejben, amely azonban tartalmaz a vírus ellen hatékony antitesteket – jegyezte meg Gyamfi-Bannerman.
A tanulmány a JAMA Pediatrics című folyóirat internetes oldalán jelent meg.