Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa újabb bizonyíték arra, hogy Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára és le akarja bontani a jogi határzárat – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    Felidézte: a brüsszeli bizottság kezdeményezésére az Európai Bíróságon zajlik az a per, amelyet még a 2015-ben bevezetett jogi határzár miatt indítottak el Magyarország ellen. Úgy értékelt: a csütörtökön ismertetett főtanácsnoki indítvány arra utal, hogy el akarják ítélni Magyarországot azért, mert akadályt állított az illegális migráció elé.
    Hangsúlyozta: 2015 őszén, amikor több százezer migráns vonult át az országon, Magyarország nemcsak fizikai határzárat, kerítést, hanem jogi határzárat is emelt az ország és a magyar emberek védelmére. Ahogy a határkerítésnek, úgy a jogi határzárnak is nagy szerepe volt az elmúlt években abban, hogy sikeresen tudott Magyarország védekezni az illegális migrációval szemben – tette hozzá.
    Hollik István felidézte: Magyarország a jogi határzár keretében szigorította a bevándorlási szabályokat, döntött arról, hogy az ország területén illegálisan tartózkodó migránsokat a rendőrök visszaviszik a határ túloldalára, illetve létrehozta a tranzitzónát. Ez utóbbit – tette hozzá – megtámadta az Európai Bíróság, de a magyar kormány talált egy új olyan megoldást, amellyel a magyar emberek akarata továbbra is érvényesíthető.
    A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: a bevándorláspártiak az első perctől támadják a jogi határzárat, „a Soros-hálózat, a brüsszeli és a magyar baloldal hatodik éve azon dolgozik, hogy lebontsa a fizikai és jogi akadályokat a bevándorlás előtt, ezért indították el ezt a pert is Magyarország ellen”. Hozzátette: így akarják elérni, hogy Magyarország engedje be és telepítse be a migránsokat.
    Hollik István ezért nagyon fontosnak nevezte, hogy a most indult nemzeti konzultációban ismét megerősítsék: Magyarország továbbra is lépjen fel a illegális migrációval szemben és védje meg a migránsok betelepítését tiltó alaptörvényt.