Folyamatosan növekszik a koronavírus-fertőzésből gyógyultak száma, az országban jelenleg 1051 embert tartanak nyilván aktív fertőzöttként – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília elmondta: a gyógyultak száma már 2447, és ez jelentősen meghaladja az aktív fertőzöttek számát.
Az elmúlt 24 órában 14-gyel növekedett az igazolt fertőzöttek száma, közülük ketten fiatalkorúak. Ők egy-egy „családi járványhoz tartoznak”, tehát ismert volt már korábban a családtagok koronavírus-fertőzése – közölte az országos tisztifőorvos, hozzátéve, hogy a 14 és 15 éves fiatal egészségi állapota jó.
Tájékoztatása szerint újabb két, idős fertőzött vesztette életét, így 555-re emelkedett a járvány áldozatainak száma. Kórházi ápolásra 290-en szorulnak, akik közül 20 beteget lélegeztetnek géppel.
Elmondta: a legtöbb aktív fertőzöttet, 421 embert továbbra is Budapesten tartják nyilván, miközben Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében már egyetlen aktív pozitív eset sincs.
A 100 ezer lakosra jutó összes fertőzött számát tekintve továbbra is a főváros „vezet”, Komárom-Esztergom megye a második, Zala megye pedig a harmadik ezen a listán – ismertette.
Beszámolt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborja által elvégzett vizsgálat szerint nagyságrenddel csökkent a vírus jelenléte a főváros szennyvizében. Ebből arra lehet következtetni, hogy a következő egy-két hétben nem várható a fertőzöttek számának növekedése.
Müller Cecília a védőnők napja alkalmából köszöntötte a védőnőket. Úgy fogalmazott, a védőnők nagymértékben hozzájárulnak a családok egészségéhez és óriási szerepet vállalnak a nők védelmében.
Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári időszakban általában vérhiány alakul ki, mert nehezebb a véradások megszervezése. Ezért arra biztatott mindenkit, hogy adjon vért. Hangsúlyozta, hogy a szervezők ügyelnek a higiéniai körülményekre.
Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte, hogy a vírus a következő időszakban sem tűnik el, és a szakemberek szerint számítani lehet a járvány második hullámára. Ezért járványügyi figyelőszolgálatot működtetnek és a gyors reagálás érdekében tervezik járványügyi bevetési egység létrehozását is.
A megelőző intézkedések érvényben maradnak – mondta Müller Cecília, megjegyezve ugyanakkor, hogy a férfiak visszatérhetnek a kézfogás tradíciójához.