Az operatív törzs javaslatot tett a kormánynak a március 15-i központi ünnepségek megrendezésének felfüggesztésére – közölte Lakatos Tibor az operatív törzs operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombati sajtótájékoztatóján. Erről a kormány döntése később várható – tette hozzá.

    Közölte továbbá, hogy szüneteltetni kell a Milánó-Budapest és a Milánó-Debrecen repülőjáratot, az intézkedések végrehajtása folyamatban van.
    Lakatos Tibor elmondta, az operatív törzs hétvégén is ülésezik és intézkedéseket hoz. Közölte azt is, hogy bűncselekményt követ el az, aki nem veti alá magát a járványügyi intézkedéseknek. Jelezte, jelenleg is tart egy ilyen intézkedés, mert két iráni állampolgár a kötelező határozat ellenére nem hajlandó magát alávetni az elzárt megfigyelés szabályainak. Amennyiben ezt önként nem teszik meg, a rendőrség intézkedik velük szemben, és  kórházba viszik őket.
    Ha azok, akik szándékos magatartásuk miatt megfertőznek valakit, akkor akár súlyos testi sértés miatt is felelhetnek. Abban az esetben, ha haláleset történik halált okozó testi sértés miatt vonják őket felelősségre – mondta a rendőr ezredes. 
    Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, a kormány tájékoztató kampányt indított el a koronavirus.gov.hu honlapon. 
    Az operatív törzs intézkedései közé tartozik, hogy az irániak számára a vízumkiadást Magyarország felfüggeszti, a Dél-pesti Centrumkórházban megkezdődött a férőhelyek felszabadítása a betegellátásra, továbbá a belügyminiszter rendelkezése szerint a büntetés-végrehajtási intézeteknek külön járványügyi tervet kell készíteniük, valamint a büntetés-végrehajtási intézeteket csak kiemelten fontos indok alapján, egyedi engedélyekkel lehet elhagyni.
    Elmondta azt is, hogy több nagyvállalat intézkedési tervet adott ki, illetve a hétvégére feloldották a kamionstopot a kereskedelmi láncok és boltok kérésére. Ezen kívül az elmúlt héten az iskolák és szakiskolák is megkapták a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos ajánlásokat, és azokat a szülőknek eljuttatták. Lakatos Tibor megismételte, hogy azok a gyerekek, akik az elmúlt hetekben a fertőzött területeken jártak, ne menjenek iskolába, hiányzásukat igazoltnak kell tekinteni. A tranzitzónákat most is zárva tartják – mondta -, ezekben 306 ember tartózkodik – ismertette.
    Lakatos Tibor közölte, Magyarországon öt embert kezelnek igazolt koronavírus-fertőzéssel, négyen a budapesti Dél-pesti Centrumkórházban, egy beteg pedig a debreceni Kenézy Gyula Kórházban van.
    Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta: a két iráni hallgató jól van, várják a vizsgálatok eredményeit, ha ezek negatívak lesznek, hazaengedik őket. Az egyik fiú iráni barátnőjéről elmondta, ő pénteken rosszabbul volt, szombatra azonban javult az állapota.
    A 11 – Olaszországból korábban hazatért – diáklány és kísérőik jól vannak, számukra vasárnap véget ér a karantén. Két egészségügyi dolgozót is figyelnek, ők is jól vannak, napokon belül elhagyhatják a kórházat.
    Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, most az a legfontosabb, hogy a magyarországi járványt elkerüljük, eddig csak egyedi esetek vannak.
    Közölte: a Dél-pesti Centrumkórház Szent László telephelye 145 ágyat szabadított fel. A Szent László telephely kapacitása 81 kórterem 189 ággyal. Ha a kórház további kapacitásai kimerülnének, akkor más kórházak nyújtanak karantént a betegeknek. 
    A betegek ellátásakor számolni kell az enyhe lefolyással, de légzési nehézségek is kialakulhatnak, ekkor asszisztált lélegeztetésre, respirátorok alkalmazására van szükség. Ha tömegessé válna a fertőzöttek száma, a karantén bővítésének lehetőségére előkészítik a Kútvölgyi tömböt. Ha a terápia valamelyik formájára kerülne sor, akkor a Korányi Intézet intenzív osztályát teszik fogadóképes állapotba. 
    Ismertetése szerint a Korányiban elmaradó tüdőműtéteket az Országos Onkológiai Intézet (OOI) fogja elvégezni. Az OOI-ban erre a kritikus időszakra – egy-két hónapról van szó – a tüdőtranszplantációkat szüneteltetik majd. Ha gyógyszeres kezelésre lesz szükség, abban az esetben a rendelkezésre álló és a klinikai vizsgálatok fázisában lévő készítményeket rendelkezésre bocsátják majd. 
    Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolójából kiderült, hogy a 15 fős japán turistacsoportot vizsgálata negatív lett, őket elengedték a kórházból.
    A betegek kontaktkutatása elkezdődött, illetve folyamatban van. Az iráni nő esetében is folyik az a vizsgálat, hogy kikkel érintkezhetett. Annál a férfinál, aki Szerbián lett beteg, de Magyarországon élő testvérénél járt, nincs szükség további kontaktok felkutatására, mert a lappangási időn túl járt Magyarországon. Várják a laboreredményeket annál a holland férfinél, aki önként távozott egy 18. kerületi rendelőintézetből, majd saját maga jelentkezett a Dél-pesti Centrumkórházban.